Hegyek most és domboldalak,
fehéren fénylő mészkőfalak,
de egykoron még tenger lakta,
hullámaival mosdatta.
Vadvilága hogy trillázik,
vizének felszíne szikrázik,
vízimadár éppen vadászik,
folyócskája csalinkázik.
Fűszál meghajlik a széllel,
fa, bokor, nyújtózkodva kérlel,
megharcol a cúg-ellenféllel,
s belesimul kedvességgel.
Ám a csermely egyre suhan,
– véget nem érő versenyfutam –
vágyódó szerelmesként rohan,
tengerbe olvad boldogan.
Hét Nővér: sziklák és remény,
párát sóhajtanak könnyedén,
fény tündököl kavics-szőnyegén,
tenger játszik vén tenyerén.
Budapest, 2023.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése